"A végzet véres csókjai

avagy:
 Maáb királynő gyilkos álmai

 Kárhozatban égek.
Tűzben, vérben ringanak
Fel-fel lobbanó
halálos vágyaim

Gyere fogd a kezem
S magammal rántalak
A lidérces
Végzet sűrűjébe 

Nézz, csak nézz
Árulkódó szemembe
És süllyedj
Velem eggyütt

Éjszín szemeimen át
A végzet poklának
Mocsaras bugyraiba
S ha ott vagyunk

Megismerheted
Mit nem lehet
Vétkeztél mikor
Szemeimben merengtél

Most már látod
Azt a valót
Mit emberi szem
Sosem láthat

Szuszogó Földi
Álmodból
Felremegnek pilláid
S látom csendben

Riadtan állsz.
Most megkaptál mindent
Mindent mi fáj
A tudás kínzó hatalmát.  ...

        ...

...De most aludj,
Ő már elnem enged,
Maáb ma vissza tér
S csalfa lidérc
Álmot küldd reád.

Bódító, végtelen álmot
Mejből nincs vissza út. ..."

       /Édua