| Versek : A kárhozat útja /Frost |
A kárhozat útja /Frost
Hideg kövön fekszem,
Árnyak közé, a rideg semmibe estem.
Segítő fényre már nem várok,
A halálos fagy reámszámot.
Dübörgő csendben fekszem,
Jeges széltől megremeg a testem.
A halál csak, mire most, itt vágyom,
De nem jő, kínoz, eme démoni álom.
Sötétség gyűl körülöttem,
Véres foltá vegyül szememben.
Dobbanó léptek zaja visszhangzik az éjben,
Senki sincs ott, csak a halál játszik elmémmel.
Léptek hangja közeleg...
Haldokló testem nem enged, a fagyott földön fegszem dermedten.
Éji fátyol alatt árnyék jő a sötétségből.
Mellettem állva kárhozat leánya kezét nyújtja segítségül.
Lelkem hangtalan kiált,
S a segítő kéznek ellen nem áll.
Halandó testemtől menekülő lelkem
Mint megkínzott sas börtönéből kirebben.
A segítő kezet megfogván
Vérbefagyott testem nézem, mely
Ott fekszik a várbörtön padlóján végleg.
S a halál istennőjével kézen fogva elindulok
A kárhozat útján...
/Frost/
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
